A torino2006-os blogot is befejeztem tavaly december 31-én, ennek megfelelően ma ezt hagyom abba.

2008-ban majd kezdek valami újat ehelyett, lehet, hogy nem is egyedül, de most még pár hetes nekikészülődés lesz előbb.

Ha lesz valami izgalmas, a link itt lesz majd hozzá-

és úgy néz ki, hogy lesz!

Boldog nemkétezerhetet mindenkinek.

UPDATE! Ez lett: POPPER! a PEP! magazin oldalán. Olaszországhoz nem sok köze van, de egy bizonyos ponton túl úgyse lehet már mit írni ugyanarról az országról.

Nincs már hátra sok ebből az évből, ennek megfelelően ebből a blogból sem. Illetve az évből még hátravannak a legszebb napok, de arról, amitől ezek a napok olyan szépek lesznek, nem szól ez a blog.

Úgyhogy itt most nincs se link, se kép, se sztori, csak boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.

Igaz, hogy én a kint élőkhöz képest őrülten sokat vagyok itthon, tehát távolról sem disszidáltam 100%-ig, mégis, kicsit több, mint két éve van, hogy jóval többet vagyok Olaszországban, mint Budapesten.

Amikor megérkeztem Torinóban, eleinte borzasztóan zavart, hogy ott milyen klóros a víz, kifejezetten émelyítőnek éreztem a szagot, ami megcsapott, amikor megnyitottam a zuhanyt. Egy ideig ásványvízből főztem a teát is, de aztán valahogy hozzászoktam és nem érdekelt már.

Milánóban valószínűleg ugyanaz a víz van, mint Torinóban, mindenesetre egyik helyen sem érzem már azt a szagot, legfeljebb talán amikor visszatérek egy hónapi magyarországonlevés után.

Az viszont most volt először, hogy megérkeztem Pestre, megnyitottam a kádnál a csapot a fürdéshez, és megcsapott valami borzasztó klóros vízszag. Teljesen másmilyen, mint az olasz víz szaga, és biztosan mondhatom, hogy soha nem éreztem még - igaz, hogy 27 évig éltem ebben a szagban.

Úgy látszik, két évig kellett távol lennem tőle, hogy el kezdjem érezni.

Ennyi idő elteltével azért nem sok meglepetéssel tud szolgálni a kétlakiság, a távolság itthontól. Ez most mégis meglepett.

Hiába vagyok itthon több mint 3 hónapot évente, már kívülről látom Magyarországot is. Mint ahogy életem végéig külföldnek fogom látni Olaszországot is, akármilyen erős, sőt, eltéphetetlen érzelmi szálak fűznek hozzá.

Vannak gyökerek, amiket csak eltépni lehet, újranöveszteni nem.

Ez van.

Az olasz nyelvben is van néhány képző, például az összes szó, ami kiejtve ózó-ra végződik, az mind egy főnévből lett melléknév. A legismertebb ilyen képződés a maffia szóból van, amiből ugye maffioso alakban lesz jelző, igaz, hogy ezt a melléknevet általában köznévként használják a világon mindenhol.

De például pontosan ma délután sikerült mentálisan összekapcsolnom a goloso, azaz falánk és a gola, azaz torok szavakat - hiszen a goloso is a golából származik, és szó szerint azt jelenti, hogy torkos.

Fontos lehet még tudni ezeket a párokat is:

• pericolo - veszély, pericoloso - veszélyes;
• pelo - szőr, peloso - szőrös;
• crema - krém, cremoso - krémes.

Van azonban két kivétel is, amiknek mintha lenne közük egymáshoz alakilag, de meglepő módon jelentésben tökéletesen különböznek:

• fame - éhség, de famoso - híres;
• gelo - hideg, de geloso - féltékeny.

Olaszország-szerte megannyi házon látható, hogy kívülről éppen kapaszkodik fel rajta a Mikluás. Például ezen:

Vagy például ezen, pedig itt daru is van mellette, ezért még veszélyesebbnek tűnik a dolog:

Továbbhaladva azt tapasztaljuk, hogy az olasz Mikulásnak valóban nem telik rénszarvasokra meg szánokra, mert mindenhova kénytelen alpinista módszerekkel bejutni. Ide is:

Máshol még lajtorját sem igen használ szegény, nyilván már azt is elajándékozta. Ezek szerint nagyon jól kellett, hogy viselkedjenek az olasz gyerekek egész évben, hogy szegény Mikulás még a laktorjáját is elajándékozta (más kérdés, hogy melyik gyerek örülne egy lajtorjának):

Végül sikerült egész közelről is lencsevégre kapnom, ráadásul akció közben ezt a mindenkire rámászó olasz Mikulást:

Azt kell, hogy mondjam, hogy ezek a mászó Mikulások énnekem a tetszésemet nem nyerik el, sőt, feszélyeznek, és nem tartom őket humorosnak. Az egyetlen pozitíve értékelhető tulajdonságuk számomra az, hogy éjszaka nem villognak fénnyel.

"The Air Is on Fire" - ez a címe annak a kiállításnak, amit Párizsban rendeztek tavasszal David Lynch képzőművészeti munkáiból, és ami már október óta itt van Milánóban, de mi csak tegnap mentünk el rá. Muszáj volt már, mert január elején zár a tárlat és én meg a jövő héten reppenek vissza Pestre.

A kiállítás olyan volt, mint minden, amit David Lynch csinál: misztikus, humoros, borzasztó, idegesítő, félelmetes, rejtélyes, lehengerlő erejű.

Ezek voltak kiállítva többek között:

1. Egy csomó nagy méretű festmény, ahol azonban a figurák valami olvasztott műanyagból voltak ráokádva a vászonra, és igazi ruhák voltak rajtuk. A "Do you want to know what I really think" című kép pl. egy férfit és egy nőt ábrázol. A nő egy szófán ül lehúzott bugyival, a férfi vele szemben áll, kezében (igazi) kés. A férfi azt mondja: "Do you want to know what I really think?". A nő azt mondja: "No."
2. David Lynch fecnijei, amiket összefirkált. Pl. ott van a Kék bársony forgatókönyvének első oldala, amire a rendező golyóstollal rárajzolt egy keretbe négy tátott szájú fiút, akik arra gondolnak, hogy "B". Ezek között a fecnik között van egy olyan is, amire az van írva, hogy "The Air Is on Fire". A kép címe: "Untitled".
3. Van egy nagy szoba, ami egy pici rajz életnagyságú megvalósítása. A szobából két másik szoba nyílik, és ezekből a szobákból is nyílik még egy-egy szoba, amik nyilvánvalóan valami fenyegető végtelenbe vezetnek, de mivel tilos belépni, sose tudjuk meg, hogy hova.
4. Van egy "Distorted Nudes" c. fotósorozat is. Gyermekeknek nem ajánlott.
5. Vannak leírhatatlan teraszos faszerű izék, mindegyikben egy női cipő.
6. Van egy videószoba, ami úgy van berendezve, mint a Radírfejben a radiátorban lakó nő színpada. Itt Lynch rövidfilmjeit vetítik, összesen 90 percnyi anyagot. Mi ebből max. fél órát láttunk csak, mert már zárt a múzeum. Láttunk három részt a Dumblandből, plusz láttuk a Darkened Room-ot, és a Boat-ot. Ez utóbbi kettőben minden benne van, ami jó az INLAND EMPIRE-ben, csak nem 3 órában, hanem pár percben. Szóval a Dumbland után meglepően tetszettek nekem, "nagy hatással voltak rám", stb. Különösen a Boat csodás, álomszerű, bizsergető, maga Lynch is szerepel benne, és közben gyakorlatilag romantikus, nekem James és Donna közös jelenetei jutottak róla eszembe a Twin Peaksből, mert Lynch annál közelebb sose volt a romantikához. A Boatban szereplő csaj egyébként a wiki szerint Lynch nője lett idővel, így aztán érthető a románc. "We're going to try to go fast enough to go into the night."

A kiállítás után hazajöttünk, és vacsoráztunk salátát, bresaolát, diós tésztát, almát, mandarint és pudingot.

Ez az érme innen nézve kicsit szokatlan, de a másik fele teljesen szabályos kéteurós.

Direkt nem adtam ki soha, amíg végre egyszer itthon eszembe nem jutott, hogy lefényképezzem, hogy ide fölrakhassam. Nem lett a fotó egy nagy műalkotás, de azért a lényeg látszik.

Először azt hittem, ez valami egzotikus EU tagállam (?) érméje lehet, de felvilágosítottak, hogy ha rajta van, hogy RI, akkor biztosan olasz, mert az a Republica Italiana. Márpedig rajta van. Szóval ez egy hivatalos olasz érme.

Nem kellett sokat guglizni, és minden kiderült. A World Food Programme az ENSZ hadüzenete a világban tomboló éhínség ellen. Olaszországnak ugyan nincs különösebb köze ehhez a szervezethez, de azért mégiscsak kibocsátották ezt a WPF 50. évfordulója alkalmából. 16 millió darabot vertek belőle, tehát különösebben nem exkluzív, hogy nekem is van egy, de senki, akinek megmutattam, nem mondta, hogy látott volna már ilyet.

A wikipedián egyébként van egy lenyűgözően érdekes oldal a különböző évek és országok emlékkéteurósairól. A Don Quijotés különösen tetszik. Ha valakinek van egy, szívesen elcserélem rá a WFP-osomat.

Az alábbi trolibuszt Lyonban fényképeztem le 2 nappal ezelőtt. Lyon Franciaországban helyezkedik el és én eddig nem sok mindent tudtam róla, de azt meg végképp még csak nem is sejtettem, hogy trolibuszok közlekednek benne (metró is van egyébként, 4 vonallal, pedig hivatalos határai között félmillióan se laknak, igaz, vonzáskörzetébe 1,7 millió ember tartozik). Tudományosan bizonyított tény: tömegközlekedésben nincs sok ahhoz fogható élmény, mint amikor az ember trolibuszon utazik.

Ez a fenti troli ugyanolyan, mint a legmodernebb budapesti trolik. Csakhogy ami nálunk a csúcstop, az Lyonban a legalsó kategória, tessék szépen megfigyelni ugyanis a következő fotográfiát:

Na erre mondják szaknyelven, hogy "hoppácska!". És ami még durvább, az az, hogy a mókának még ezzel sincs vége, még innen is van tovább, létezik ugyanis az übertroli csuklós gigaverzióban is, ami annyira titáni a trolibuszok között, hogy egy képre alig fért rá.

Ennél talán már csak az menőbb, hogy ugyanebben a városban fantasztikus biciklikölcsönző automata-rendszer működik. Az ember kivált egy kártyát, és a sűrűn elhelyezett pontok egyikénél kivált az automatából egy brinyót, felpattan, teker, az első 30 percet ingyenesen, aztán leadja a kerékpárját az úticéljához legközelebb eső leadóhelyen. Na jó, erről is adok ide egy képet.

Sajnos-természetesen se a brinyókat nem próbáltuk ki, se a trolikon nem ültünk, de ettől még leszögezhetem, hogy a régi, 70-es évekes (60-as?) trolikon való utazás által nyújtott élménynek nincsen párja sehol a kerek világon. Imádkozom, hogy ne modernesítsék 100%-ig a 74-es trolit.